“Reflexió kifelé és befelé” – interjú Kármán Dániellel

Kármán Dániellel IV. évf. képgrafikus hallgatóval beszélgettünk, aki megszállot kísérletezője az anyagnak. Képeit melyen különböző eltorzított emberi alakok jelennek meg -csapongónak tűnő egzaltáltsága ellenére- koherens módon és koncentrált lépésekből építi fel. Dánielt a Képzőről, az önmenedzsmentről és persze munkáiról kérdeztük. 

 

Miért választottad annó a képgrafikát és az eltelt éveid mit adtak?

Az első ember, aki a művészet területén komolyabb hatást tett rám egy képgrafikus. Így először ebbe az irányba mozdult el a képi gondolkodásom, ennek mentén kaptam korrektúrát, útmutatást. Később a nyitottságában kezdtem el érezni erényeit, hogy technikailag és képi világát tekintve összeegyeztethető, vegyíthető más jellegű, nem feltétlenül csak hagyományos képi törekvésekkel.
Az elmúlt éveimet igazán tartalmasnak érzem, sokat kaptam tőlük, nyilván vegyesen, de a képzőművészet területén, a grafikától elsősorban szemléletmódot. Számomra a képgrafika inkább egyfajta gondolkodásmód, semmint technikák és médiumok beskatulyázott halmazrendszerének részlete. Hozzáállás- és gondolkodásmód, egy képi magatartásforma.

Első éveidben nagyméretű sokszorosító grafikákkal foglalkoztál, de áttértél a festésre. Mesélnél erről?

 

Elkezdtem érezni egy szakadékot az elkészült kép és önmagam között. Hogy a képi végtermékkel, ami szemlélve van, tulajdonképpen nem is igazán dolgoztam a nyomtatást leszámítva. A lényegi dolgok a nyomóformán, a lemezen, a dúcon történtek meg, amik átpréselve a papíron jelennek meg. Közvetlenebb viszonyba szerettem volna kerülni a képeimmel, érezni és folyamatosan látni akartam a hatást, amit kölcsönösen gyakorlunk egymásra. Illetve fontosnak tartom a mediális nyitottságot, ami egy gazdagabb vizuális gondolkodásra képes teret biztosítani a technikai átjárás és a különböző médiumok együtt működtetésével.

Milyen témákkal foglalkozol és hogyan alakultak ki ezek? Hogyan dolgozol?

 

Első sorban az ember helyzete és milyensége foglalkoztat, miként helyezkedik el környezetében és hogyan viseltetik az irányába. Hogy az indentitásunk milyen mértékben és milyen módon determinálja az érzelmi pozíciónkat, hogy milyen emocionális viszonyulási lehetőségeket enged, vagy hagy meg nekünk. Mindennek van egy saját valósága és mi mindenhez egy egyéni módon próbálunk közeledni. Ez számomra egy lényeges kommunikáció, akciók és reakciók sorozata. Reflexió kifelé és befelé. Ezek mentén haladva és ezeket befogadva az identitásunk megteremti személyes érzelmi világunkat, így effektíve reagál környezete és önmaga – önmaga által vélt – kapcsolatára. Ezek egészen absztrakt jelenségek, és mert első sorban egy jelenség kapcsán soha nem maga a történés érdekel, hanem inkább a hatása, az utána maradt érzelmi állapot és ennek ábrázolása, úgy érzem, hogy a munkáimon megjelenő alakok esetében nem az a fontos, hogy mi történt velük az előbb, hanem hogy miként érzik most magukat ennek következtében.
Jobbára inkább kora délutántól dolgozom éjszakáig, egyszerűen ez a napszak az, ami a produktivitás szempontjából számomra a legkomfortosabb. Délelőtt teljesen más minőségben tudom használni az agyamat. Illetve nekem nagyon fontos, hogy sok időt töltsek a készülő munkáim előtt egyidejűleg fizikai szempontból passzívan, szellemileg pedig aktívan.


Régebben a PAKK_art galériával is együtt dolgoztál. Van valami tudatos stratégiád az önmenedzselésre mint képzőművész?

 

Az önmenedzselés az egzisztenciális érvényesülés szempontjából nyilván nagyon fontos, aminek az oktatását személy szerint kicsit hiányolom, bár nem tudom mi lehetne megfelelő módja ennek. Alternatíváiról vannak elképzeléseim, de hogy ezek mennyire célravezetőek, inkább az a kérdés. Meg kell jelennie a tudatos szelekciónak a helyzetek egyedi jellege és specifikussága miatt, de a jelenlét elengedhetetlen. És ezt szerintem meg lehet hagyni többértelműségében. A pakk_art egy jó lehetőség volt, több csoportos és páros kiállításon vettem részt, voltunk közös akciófestésen, amit nagyon élveztem, izgalmas volt ilyen jellegű művészeti tevékenységet folytatni csapatban, több munkámat értékesítették és némi belelátást kaptam, hogy miként működik a gyakorlati berendezkedés galéria és művész között. Szóval izgalmas és hasznos tapasztalatnak tartom így visszatekintve.

Vannak-e terveid ezzel kapcsolatban?

 

Persze, hogy vannak. Lényegesnek tartom az alkotás folyamata után felmerülő lehetőségek kihasználását és az érvényre juttatás körülményeit. Gondolok itt a kiállítások, prezentálások milyenségére, kiadványokra, online, vagy nyomtatott felületen való megjelenésre.

Mit állítasz ki az idei év végi kipakoláson?

 

Most négy nagyobb vásznam van kitéve  a műtermünk falára. Mindegyik ugyanannak a sorozatnak a része, ami a “semmibe szakadás” címet viseli magán. Egy ragasztós alapra nyomtam át fotókat és ezeket dolgoztam tovább, mindezt egy a szürke ürességet kimerítő környezet öleli körbe. Közel kétszáz fényképet készítettünk egy fotós barátommal a Színművészetin, a fekete terek miatt, és mindegyik kép egy-egy mozdulat, vagy mozgássor fázisa. A tárgyuk én vagyok, ez esetben a fentebb említett közeledés, illetve reflektív kommunikáció környezet és egyén között rajtam keresztül vezet. Egy személyes, letisztultabb megjelenése az identitás/identitásom aktuális kihatásának.

Következő interjú alany?

 

Azt hiszem a Pap Gábor dolgairól szívesen olvasnék.

 

Kazsik Marcell írása