“Bizonyos helyek motívumként vonulnak át az életemen “- interjú Bocsi Eszterrel

Bocsi Eszter ötödéves képgrafikus hallgatóval beszélgettünk, akinek munkája most került ki egy japán nemzetközi kiállításra, szerepelt a Graphics open2 című tárlatunkon és munkáit az idei Miskolci Grafikai Triennáléra is beválogatták. Képein különböző épületek, elhagyatott vagy éppen száguldó vonatok, furcsa piros bőrü emberek csoportja jelenik meg, vagy olykor dimenziókat átívelő konsturktív foltok teszik izgalmassá a képi teret. Az interjú az itt eltöltött éveinek tapasztalatát próbálja összefoglalni.

 

Most kerültél ki egy japán nemzetközi kiállításra. Mesélnél egy kicsit erről?

Sok konkrétumot még én sem tudok, de a Grafika tanszék jóvoltából vehetek részt ezen a kiállításon, ami egy adott téma köré épül, és ebbe beleillő munkákat keresnek nemzetközileg, több országból.
Szerencsére pont össze tudtam kötni egy aktuális projekttel az előző félévben, mivel hirtelen jött így nem volt sok idő rá, viszont úgy tudom maga a kiállítás nyár környékén valósul majd meg, így még én is kíváncsian várom mi lesz ebből.
Ami eddig nagyon izgalmas volt az most nem is a grafikai rész, inkább az a felismerés, hogy mennyire hasznos és fontos, hogy az ember nemzetközileg is tudjon gondolatokat közölni a saját munkájáról mert egy ilyen vagy ehhez hasonló lehetőségnél ez körülbelül mindennek az alapja. Ez kicsit felnyitotta a szememet, hogy ezen például érdemes és kell is dolgozni mert a jövőben sok kaput kinyithat. Egyébként is szeretném hogy minél többen érthessék mi van a munkám mögött, ne legyen a magyar nyelvre korlátozva.

Hogyan és miért választottad annó a Képzőt és a Képgrafika szakirányt?

Az okok így visszanézve egyszerűek, de öt évvel ezelőtt nem igazán voltak szilárd elképzeléseim. Mivel frissen középiskola után vettek fel, az egész kicsit egyből a mélyvízbe érzés volt, habár művészetibe jártam előtte így legalább minimálisan ismerős volt a légkör. Az, hogy milyen szakot célozzak meg csak a felvételi előtti utolsó pár hónapban dőlt el.
Imádtam rajzolni és elsőként főleg minél magasabb technikai tudásra vágytam, viszont új módszerek bevonásával, amire úgy éreztem a képgrafika szak megfelelő lesz. Korábban csak ceruzával, tussal és akvarellel dolgoztam, nyomatokat nem készítettem, leszámítva a felvételire készülteket.
Azt hiszem valami olyasmit írtam az egyik kérdőívre is, hogy szeretnék megtanulni úgy rajzolni hogy amit a fejemben látok, azt lehetőleg minél inkább vissza tudjam adni. Legjobban a műteremhasználat és a viszonylag szabad munkamenet tetszett, és azt éreztem hogy ha a jövőben akár másfelé is mennék, mindenképp rá szeretnék találni arra mit akarok a művészettől, ha lehet ezt így mondani.

 

 


Most ötödéves vagy nálunk. Hogyan tudnád jellemezni ezeket az éveket?

Az első évet katasztrofálisnak éltem meg, félévkor úgy éreztem fogalmam sincs mit akarok, és talán korai volt bekerülnöm. Szerintem nem árt, a saját „hibámból” kiindulva, ha már konkrétabb elképzelései, koncepciói vannak az embernek mire ide kerül, de persze nem vagyunk egyformák. Másodévre összekaptam magamat, harmadévtől elindultam azon az úton ami szerintem az egésznek a lényegét jelentené mostanáig, kialakult melyik technikák állnak közel hozzám és milyen témák érdekelnek, szóval egyfajta saját grafikai világ felépítésének az első kis alapköveit igyekszem lerakni azóta.

Úgy hallottam maradsz még egy évet? Mi az ami itt tart?

Több oka is van, összefoglalva azt tudnám mondani hogy megfontoltságból: ez az öt év nem tart örökké és jó lenne valami felépített talapzatra kilépni majd. Ezzel kicsit későn kezdtem el foglalkozni de szeretném magamnak megadni az esélyt. Majdnem egy éve már hogy dolgozni kezdtem időszakosan iskola mellett, frissítő is volt picit kilépni az üvegbúra alól. Lennie kell egyfajta biztonságérzetnek szerintem, mert alkotni is nehezebb úgy, ha az ember folyamatosan fél hogy mi lesz holnap, vagy egy hónap múlva, vagy épp jövő évben.

 

my mind, my home #sketch #sketchbook #drawing #draweveryday #artistsoninstagram #art #surreal #ink #pencil #emotions

Eszter Bocsi (@elenae.b) által megosztott bejegyzés,


Nagyon fontos nálad a hagyományos nyomhagyás,az anatómia és a rajzosság. Jól látom?

Igen abszolút, ezek mindig is meghatározták a törekvéseimet, valamint ha mások munkáiról van szó, szintén a hasonlóakat kedvelem. Habár többen állítják hogy az ábrázoló jellegű/illusztratív munkáknak leáldozott, vagy épp jelenleg nem kifejezetten része a kortárs grafikai világnak, én kitartok mellette hogy egy jó rajzi tudás az alapja lehet mindennek, és van élet a konceptuális és minimalista munkákon túl még 2017-ben is. Szerintem mostanában már annyi minden van egy időben, hogy a legtöbb dolog megférhet egymás mellett. Ettől függetlenül úgy érzem az egyetem alatt elég nyitottá váltam más megközelítésekre is, amit pozitívnak tartok minden szempontból. Más azután választani valamit és kitartani mellette, miután láttam hogy máshogy is lehet, mint megrögzötten ragaszkodni a már ismerthez anélkül hogy a többiről tudomást vennék.

Sokszor önmagadat jeleníted meg a munkáidon vagy felfetisizálsz tárgyakat mint a vonatok és a kollégiumi épület. Különböző szokatlan grafikai elemekkel operálsz a képeiden: lavirozott foltok, téglalapok. Mit jelentenek neked ezek a dolgok?

Ezt most felszínesen érinteném csak, különben könyvet is írhatnék róla. Kiskorom óta több negatív élmény ért, sok felnőtt bélyegzett személyiségzavarosnak, bolondnak vagy furcsának és a saját korosztályom közé is mindig nehezen tudtam beilleszkedni. Bár akik ezeket mondták nem voltak szakértők, egy gyerek sok mindent elhisz így ez elég meghatározó volt számomra.
Most már úgy látom hogy természetes ha az ember keresi önmagát, és az önarcképekkel emiatt foglalkozom, mert régóta szeretnék rájönni ki vagyok, mi vagyok; ami talán nem is lehetséges. Van bennem egyfajta kényszer, hogy meghatározzam a személyemet, hátha akkor a világban való helyemre is rátalálok. Gyerekként elég élénk fantáziám volt ahhoz, hogy többet éljek a fejemben mint a külvilágban, ezáltal a legtöbb élményem és ötletem belülről jön. Ez valamelyest változott szerencsére, de ha ötletek kellenek, mindig ebbe az üzemmódba kapcsolok vissza. Mindemellett a külvilág hatása is ugyanúgy ér, és azok az épített környezetek, legyenek teljesen a valóságból hozottak vagy épp kombinálva fiktív elemekkel, valójában a teljesen átlagos és unalmas hétköznapjaimnak egy szűrt, válogatott kivetülése. Bizonyos helyek motívumként vonulnak át az életemen, és szinte önkéntelenül ezekből kezdek építkezni.

 

 

Hogyan dolgozol?

Nincsen bevett és szigorúan követett munkamódszerem. Ha van olyan amit mindig ugyanúgy csinálok, akkor az az, hogy hosszú tervezés és több vázlat előzi meg a végleges munkát. Mivel kényes vagyok a rajzi minőségre, ez a folyamat sokszor hosszú kínlódás. Főleg, mivel bár élvezem a munkát magát és a folyamatot, elsősorban a végeredmény az ami lázba hoz, és az lebeg előttem, mit akarok majd látni amikor elkészülök. Van hogy zenével dolgozom van hogy anélkül, ez pl. teljesen változó. Jelenleg még mindig képtelen vagyok mechanikusan, előre tervezetten végigmenni egy kép fázisain, nekem még kell az úgynevezett „ihlet” hogy leüljek csinálni valamit. Van hogy félig már kész van egy képem, mégis három napig nem nyúlok hozzá mielőtt folytatnám mert tudom, hogy az a hangulat, közérzet amim éppen van, nem alkalmas rá. Még ha tudom hogy technikailag képes vagyok rá, mindig kivárom amíg fejben is ott vagyok, mert úgy hiszem egy képen igenis meglátszik ez. 

Mik a terveid a jövőre nézve?

Terveim, vagy álmaim? Van mindkettő bőven, de ezeket most megtartanám magamnak. Annyi biztos hogy bárhogy is lesz, valamilyen formában szeretnék kézi rajzzal, nyomtatással, festéssel foglalkozni a jövőben, akár csak a saját örömömre is.

Bocsi Eszter Facebook oldala
Bocsi Eszter Tumblr-je
Bocsi Eszter Instagramja

Válogatás munkáiból:

Kazsik Marcell írása